Újra Echo Beach – letelepedtem

 

Olyan sok minden történt ezalatt az egy hét alatt, annyi inger ért és annyiféleképpen éreztem, hogy úgy tűnik, mintha itt lennék már legalább egy hónapja.

 

Ubudnál tartottam. Szóval vissza Ubudról Echo Beachre.
Nahh, végre már a költözés napján volt egy kis izgalom. Azt hittem már sosem lesz és akkor mi lesz a komfortzónámmal, ha mindig minden perfekt?
Úgy kezdődött, hogy a délre tervezett indulásig valahogy lelket kellett csiholni a motoromba, amit hosszútávra bérlek, de rég volt használva és egyelőre meg sem nyikkant, hétvégén meg ugye holiday van, azaz ünnep. A jóslások alapján 10-ig nem is reméltem, hogy nyitva van a szerelő, de azért én, az örök optimista 9-re odamentem és lám már javában ment az üzem. Aksit kellett cserélni, ami eltartott vagy egy órán át, úgyhogy addig volt alkalmam jó mélyeket szippantani a 80%-os benzingőzből a 40 fokban. Kora reggel, mi sem kellemesebb. Itt az ember kénytelen hozzászokni, hogy naponta legalább háromszor jut el arra a szintre, amikor olyan undorítónak érzi magát, hogy már saját magát sem engedné beülni egy taxiba, de ezen a napon 10 órakor már ez volt a második. Semmigond-motorműködik-pipa.

A második izgalomra okot adó esemény az volt, hogy a motorral kellett eljutnom a partra. Mondjuk nálam mindenki más jobban izgult szerintem, de végül, amikor a GPS-em az első sarok után elvesztette a jelet, úgy döntöttem biztosra megyek és szorosan követtem a taxit, amivel Gábor, az utazótársam ment. Most már sokadjára konstatáltam, hogy imádok motorozni, még amellett is, hogy még adtam egy löketett a tüdőmbe lévő szmogkoncentrációnak és, hogy persze elfelejtettem bekenni magam naptejjel, úgyhogy az egy órás út alatt, annak rendje és módja szerint csodálatosan parasztra sültem. Végül mindenféle komplikáció nélkül elértünk a címre. Ez volt a 3. pont, amikor a fél (szép pirosra sült) karom adtam volna egy zuhanyzóért. No, de a címen nem várt senki. Telefon, üzenet rögzítö, telefon, felveszik, alig tud angolul, de mindjárt jönnek, eltelt félóra, nem jött senki, napszúrást kapok, fürödni akarok, nem hiszem el, sohatöbbetnemfoglalokazairbnb-n (by Gábor). Úgy döntöttünk menedéket keresünk a kávézóban és megszüljük, hogy akkor most mi legyen. Gábor egy IT zseni és tudja az Airbnb nem publikus számát, így felhívta őket. A pasi, akivel beszélt, irtó kedves volt és teljesen lekenyerezett. Egyébként biztos azt gondolta, hogy az az ember, aki ki tudja deríteni a számukat, bármire képes lehet, így kaptunk 50 dollárt a kávézó beli fogyasztásunkra, visszautalták a pénzünket, plusz 100dollár bónuszt, bármilyen Airbnb-s foglalásunkhoz. Óriás-frenetikus pirospont egyébként nekik, de tényleg! A szálláskeresgéléssel el is ment a napunk, egész nap ott csöveztünk a kávézóban és épp, hogy sötétedés előtt sikerült helyet találnunk, úgyhogy aznap igazi backpackerek voltunk.

Másnap lefoglaltam a szállásom egy hónapra, előtte teszteltem. Amilyen alapos vagyok, este a hajmosás-zuhanyzás közben konstatáltam, hogy itt bizony meleg víz, az nincsen. És konstatáltam Malvint is, a nagyon pici, nagyon cuki kis gyíkocskát is, aki a fürdőmben lakik. Kicsit először megijedtem, mert Malvin elég fura szerzet, majdhogynem átlátszó, de aztán megkedveltem. Mára sajnos kiköltözött, szerintem a vízkő miatt, a higiénia itt tuti neki sem jött be. Egészen fura a szitu ezzel a hellyel, merthogy elég jó a szállás, inkább európaias, van klíma, hűtő, jól néz ki, az ára sem kevés éppenséggel, úgyhogy igazából eszembe sem jutott, hogy a meleg vizet ellenőriznem kéne. A másik meg a takarítás. Hát elég szabadon értelmezik, ahogy én érzékelem. Ma megkértem a tulajt, hogy takarítsanak, mire biztosított róla, hogy minden nap jönnek… ahham… hát nézőpont kérdése, végülis szegény Malvin eltűnt. Egyem meg! De a kosz nem!

Folyt.köv.

Vélemény, hozzászólás?