Szép új világ

Nem szándékosan, de érdekes megfigyelést tettem, mióta tegnap kiraktam az esküvői ruhás képet magamról. Kb. 20-an írtak rám, hogy “most tényleg?”, miközben 2 képpel és 3 másodperccel később már kiírtam, hogy természetesen csak vicceltem. Ez most nem lebaszás annak a 20 embernek, csak vicces volt. Esküvői ruhákat fotóztunk és ha már.. lehet, hogy máskor úgysem lesz rajtam ilyen.

Na, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy azt tudjuk és elcsépelt, hogy manapság milyen gyorsan élünk, meg rohanunk, meg semmit nem olvasunk el, meg pörgetjük az instát, a facebook-ot, stb. de azért megdöbbentő, hogy ennyire. Most sajnos magamról is beszélek.

A múltkor találtam egy youtube videót, amiben egy idősebb fotós méltatja azokat a fotósokat, akik instára teszik a képeiket. Az első gondolatom az volt, hogy jó, a szokásos “ezek a mai fiatalok”, meg a káros, agysorvasztó social media fikázásról lesz szó, és arról, hogy manapság mindenki fotós lehet egy Iphone-nal. De aztán nem erről szólt, hanem arról, hogy mint fotós, az ember a saját munkáját degradálja le, ha egy olyan felületen osztja meg, ahol az emberek 1 mp-t szentelnek egy képre. Egyrészt igazából nem nézik meg, csak gyorsan tolnak egy like-ot, megszokásból, meg mert kedvelnek, de a legkevésbé sem hiteles visszajelzés arra, amiért valójában kitetted a fotót. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy ha magamról teszek ki, akkor 3-szor annyian kedvelik, még akkor is, ha háttal állok és tök szar a kép (azért raktam most is a saját arcomat főképnek, hogy többen elolvassátok 🙂 ). Szóval a videó tök jogos és igazából az a durva, hogy ha ezt belátod, akkor sem nagyon úszhatod meg. Mert ha nem vagy fent, tényleg nem létezel.

Nagyon kipróbálnám, hogy milyen lenne az életem újra nélküle, és ez most nem álszentkedés, mert nekem is megvannak a kifogásaim. Például, hogy a munkám része, meg, hogy a fotózás miatti inspirálódás miatt használom, de egyrészt arra sem jó, mert túl sok és feldolgozhatatlan az az információ mennyiség, amit ott kapsz, másrészt, még ha a munkám része is, döntés kérdése, hogy szabadidőmben ott lebzselek-e vagy sem. És hát sajnos, sokszor ezt teszem. Néha elszégyellem magam a macskáim előtt, tök röhej. Hazafele a villamostól sokszor nyomkodom az utcán is (mert kevés az inger az úton.. tuudom-tudom..), és hazaérve mondjuk még befejezem, amit (jobb esetben) olvasok. És arra eszmélek fel, hogy a macskáim óriási megvető gombszemekkel, követelőző nyávogással jelzik, hogy hulla gáz, amit csinálok, hogy nem velük foglalkozom, hanem benne vagyok a telefonomba 5 perce. Még jó, hogy nem tudnak beszélni, mert amilyen fejet vágnak, azt tuti nem tenném zsebbre. (kiegészítés: egyszer egy barátom 6 éves kislányára vigyáztam és emlékszem, hogy nem mertem elővenni a telefonom egész nap, mert qra szégyeltem volna magam, ha ő szólt volna rám, hogy ne telefonozzak.. vicces volt nagyon.) Ilyenkor (is) rájövök, hogy ugyanazt tolom, amitől amúgy egy jóérzésű embernek kihullik a haja manapság. Szóval ezért mondom, hogy tök jó lenne letörölni az egészet, mert akkor nem kéne önerőből megállni és biztos vagyok benne, hogy amúgy nagyon is felszabadító lehet.

Ha jobban belegondolunk ez alapján tényleg mennyire elferdített világban élünk. Ott az a sok insta sztár, többszázezer követővel, többezer like-kal képekként, amiből az a valaki, azt gondolja, hogy érték, amit közvetít. De közben valójában, amellett, hogy ez nagyrészt nem igaz, mert általában nincs mögötte semmi, amit cserébe kap, az is csak a figyelem illúziója, mert az a sokszázezer ember csak megszokásból like-ol és valójában fogalma sincs, hogy mit. És ezek az indokolatlanul felhájpolt emberek értékesítenek nekünk termékeket, nyilvánítanak véleményt, nagy cégek rájuk építenek, amikor az egész egy nagyon szép, színes, de belül üres szappanbuborék. Egyébként nyilván akad köztük hiteles véleményvezér is, itt a nagytöbbségről beszélek, akik lássuk be, indokolatlanok. 

Na, de nem fikázni akarok, nem ez ihletett meg, mert ez manapság épp eleget van hangoztatva, és ha az ember, mint mondtam, eléggé akarja, akkor ki tudja vonni magát belőle. Nagyjából. Inkább csak az tudatosodott bennem, hogy tényleg mekkorát fordult a világ, csupán pár év alatt. Hogy már nem veszünk újságot, sőt lassan ugye megszűnik a nyomtatott sajtó, mert már nem olvasunk túl hosszú cikkeket (lehet, hogy már ezt sem olvassátok el idáig), már nem nézegetjük bennük a képeket, mert már nem tudunk annyira lelassulni, hogy normális időt töltsünk egy-egy információ befogadásával. Instant kapjuk az infót és félelmetes gyorsasággal dolgozunk fel, mint a gépek. Csak mi felszínesen. Csak a főcímet olvassuk el, és terjesztünk agyatlan álhíreket. Csak a képet nézzük meg, de nem látunk a kép mögé (alá). Kommentelünk, de nem olvassuk el figyelmesen, hogy mire, mégis akkor érezzük magunkat fontosnak, ha véleményt nyilvánítunk. Csak nézünk, de nem látunk. Felszínesen beszélgetünk, felszínesen keresünk társat, felszínesen élünk, mert túl gyorsak akarunk lenni. Elég gyorsak a világhoz. Mindenről tudni, de semmit sem tudni igazán. 

Fura volt ma. Egy tornászversenyre hívott egy ismerősöm fotózni. Ő a tornász kislányok vezető edzője. Figyeltem, ahogy foglalkozott velük, ahogy látszott, hogy neki ugyanolyan fontos, ami épp történik, hogy ugyanúgy drukkol értük, mint maguk a lányok. Fontos, hiszen ezért dolgoznak minden nap, napi több órát, és hogy ő azért dolgozik, hogy ezek a kislányok egyre jobbak legyenek. Ebben él tulajdonképpen, ez az élete. Mivel ez az egész téma ma reggel ütött szöget a fejemben, valamiért az jutott eszembe, hogy na, ő tuti nem a telefonját basztatja éjjel-nappal, mert sokkal fontosabb dolga van. Van igazi értelme az életének, amivel a napjait tölti, és amin járhat az agya. Elképzelni sem tudom az instát böngészve. Valahogy fura és tök erős kontrasztban volt azzal, amiről most írtam. És arra gondoltam, hogy vajon az- e ennek a mai jelenségnek az oka, hogy az embereknek igazából nincsenek céljaik, nincsen igazi érték az életükben, ezért követik, élik mások életét a social mediákban? Olyanokét, akiknek szerintük jobb életük van. Csak kérdezem…

Szóval, tudom, hogy a világ halad, és nekünk haladni kell vele, különben lemaradunk és életképtelenek leszünk, de tök jó lenne közben nem elveszíteni az értékrendünket. Olyasmit tárni csak a világ elé, aminek van értelme, amivel valamit adsz a többieknek, és nem csak öncélúan magamutogatsz. És tök jó lenne, ha valóban ez lenne az érték a befogadó félnek is és nem egy felhájpolt instaprofil. Dehát igaz, hogy amíg szar van, veréb is van…

Vélemény, hozzászólás?