PETing

 

Érdekes dologra lettem itt figyelmes, megnyilatkozásának méreteit pedig néha nem teljesen tartom normálisnak. Méghozzá, hogy valahogy hiperérzékennyé váltam az állatok iránt.

 

Jeleit már otthon is észleltem, mióta saját ebem van, Noa, de itt mostmár egész őrületes méreteket ölt. Ma reggel például baleset történt, megöltem egy hangyát. No nem olyan icipicit, hanem, mint mondtam, itt akkora hangyák (is) vannak, hogy az ember tarthatná őket háziállatnak, és akaratától teljes mértékben függetlenül, tartja is. Azért az érdekes és kicsit visszás is, hogy a lelkiismeretfurdalás némely rovar életének – nem szándékos – kioltásában függ a méretétől, no meg attól, hogy szúnyog-e az illető. A szúnyogokat – Isten bocsáss-, nem kímélem, bár azok ügyesebbek sajnos. Viselkedésük mögött pedig intelligenciát vélek felfedezni, ami eléggé bosszantó.

Volt szerencsém egy kb. félökölnyi szarvasbogárhoz is, aki az egyik vacsoránk közben landolt az asztalunkon. Pontosabban becsapódott, amit nem csodálok, mert ekkora testet nem lehet kis meló jó érzékkel koordinálni. Aztán minden jel arra mutatott, hogy meglátogatta a másik asztalt is, ahol egy első randis pár volt. Szegény lány elég nagy jelenetet rendezett miközben megcsillogtatta a srácnak a teljes hangtartományát. Messziről eléggé mulatságos volt és hálás voltam magamnak, hogy én kicsit hidegebb vérrel tudtam kezelni a szituációt.

Szóval egész jól élek itt együtt gyíkokkal, kutyákkal, kakasokkal, akiket nagyon-nagyon bírok (a kakasokat csak mértékkel), egyedül a hangyák húzzák ki időnként a gyufát. Mint például a mai a hűtőben. Nem akartam bántani, csak kisöpörni, de rosszul sült el a mozdulat és szegény utána láthatóan nem volt jól. Meg kellett szabadítanom a szenvedésétől és rendesen rossz érzés volt, gondolkoztam is előtte még vagy egy percet, meghosszabbítva ezzel a szenvedését, de végül úgy láttam jónak, ha rátaposok… jájj!

Na és a kutyák. Hát attól kész vagyok, hogy főleg mióta itt élek, olyan hiper-empatikus lettem velük, hogy a kóbor kutyák láttán néha, mint egy hormonproblémás kismama, rendesen meghatódom. Az összeset megölelgetném, megetetném, ágyat vetnék nekik, altatót dúdolnék, … de persze nem merek hozzájuk nyúlni, ami ettől meg még rosszabb érzés. Egy katasztrofális érzelmi hurrikán vagyok. A múltkor egy benzinkúton volt egy kiskutya, meg akartam simogatni, mermárnembírtammagammal és egy kiskutya csak nem valami halálos betegséghordozó, de annyira félt, hogy nem engedte, tökre megijedt szegény és elszaladt, aztán meg pár méterről megvetően sasolt és kb. láttam a szemében a kérdést, hogy hát én meg mit akarok, mit zargatom? Rendesen elszégyelltem magam. Remélem nem bántották és nem azért ilyen kis beszari. De majdnem elsírtam magam, úgy sajnáltam. Asszem, totál defektes vagyok. Bezzeg az emberek iránt nem érzek ilyesmit… még. (Nem voltam még Indiában)
Más kutyák viszont meglepően nyitottak, hogy finoman fejezzem ki magam, például azé a srácé, aki útbaigazított (ellenkező irányba persze), amikor a múltkor elvesztem. Na az ő kutyája bokától nyakig végig nyalogatott, míg mi a térképet böngésztük. Ez annyira nem volt megható.

Aztán itt az elterjedt szokás, hogy különböző tök szép madarakat tartanak kalitkákban, amik iránt nincsenek különösebb érzelmi kitöréseim, és rossz érzésem se a kalitkában tartás miatt, nem tudom, kellene-e, de lehet azért, mert hihetetlen hangulatos, ahogy csiripelnek egész nap. Itt ez még nem is annyira szembetűnő (fülbetűnő..), de Ubudon, a szállásomon- nem szoktam használni ezt a szót-, de egészen varázslatos volt és valami hihetetlen nyugalmat árasztott. Oda azóta is visszavágyom.

Vannak ugye a majmok. Hát ööö, nem annyira bírom őket, mint otthonról hittem, mert iszonyú szemtelenek és agresszívek is, de mondjuk, amíg nem az én cuccom nyúlják le, addig nincs velük különösebb gondom. Megfelelő távolságot tartok velük, mert egyébként simán felpattannak a válladra, lehúzzák a szoknyád -amit én szerencsére nem hordok-, eltulajdonítják bármidet, ami mozdítható. A helyiek sincsenek oda értük, elég nagy riadalmat keltett tegnap, amikor két egyed láthatóan sunyi szándékkal megközelített egy ruhaárus boltot. Kb. nagyobb volt a pánik, mint amennyire én megijednék tőlük, ami mondjuk elég vészjósló.

Aztán van itt a képeken alul macskaméretű denevér, ami olyan ronda, hogy az már szép, és egy cibetmacska, ami meg borzasztó jófej volt. Nem tudom, mind ilyen-e, de ez tökre vaknak tűnt és ezerrel szimatolt. Ugye ez az az állat, ami megeszi a kávébabot, túlad rajta, te meg a gatyádat kifizeted érte, merthogy ez milyen különleges, meg milyen jó. Én még nem tudom, egyelőre nem jött meg a gusztusom.

Nem kell aggódni az elmeállapotom miatt, a hangyákról nincs fotóm!

Vélemény, hozzászólás?