Missed your flight

Szeptember 9-e van, majdnem pont egy éve indultam el a világvégére, ma meg Párizsban kellett volna ébrednem, mégis itthon ébredtem. Nem, nem elaludtam és nem lekéstem a gépem, hanem egyszerűen csak nem mentem.

Régóta megvannak a jegyeim, de ahogy közeledett a dátum, valahogy nem készült  a lista, nem akaródzott pakolni a bőröndbe, sőt még bőröndöm sem volt. Addig sikerült eljutnom, hogy beállítottam a telefonomon még 5 város időjárását és ezzel úgy éreztem túl is teljesítettem a készülődést.

Aztán apukám nemrég kórházba került és amikor az aggodalom mellett nem az az érzés jött elő, hogy basszus, ha apukámnak valami baja van, akkor nem mehetek el, hanem valami furcsa megkönnyebbülés (amit szégyelltem is!!), hogy akkor nem KELL elmennem, akkor úgy éreztem, hogy komolyan le kell ülnöm magammal dumálni. Úgyhogy leültem… és elég nehéz beszélgetés volt. Előhúztam minden kártyát, hogy miért is akartam elmenni, de a végén a “mert minek maradjak?” már nem volt elég erős indok és ahogy sikerült elengednem, óriási megkönnyebbülést éreztem. Rájöttem, hogy elmúlt. Már nincs kedvem menni (menekülni?), mert … mert megtaláltam a helyem…blablabla.

Eget rengető közhely, hogy saját magadban kell megtalálnod, már százszor említettem, de az nem úgy van, hogy kimondod és hopsz, már meg is van. Meg kell tenni hozzá a kötelező köröket, és van, akinek ez évek, van akinek meg egy rövidfilm, de végig kell nézni, megúszni sehogyan sem lehet. Az úgy nem működik, hogy elolvasod a bevezetőt, meg a könyv végét, mert úgyis ugyanaz lesz a vége. És ami közte van, na az a durva, az felfoghatatlan, hogy közben mennyit tanulsz magadról, mennyit fejlődsz, mennyit változol. Egyetlen év alatt.

Hogy milyen hurkokat teszel meg, hogy végül ugyanoda juss vissza. Némelyik dolog nagyon vicces, és sosem tapasztalsz ilyesmit, ha nem éled ezt meg.  Vegyük azt, hogy mennyire voltam otthon-centrikus, mielőtt leléptem. Csak annyira voltam tárgyfüggő, hogy kis túlzással az eladott képkereteimből, párnahuzataimból, bizbaszokból éltem kint fél évet. Most meg fél éve mikróban melegítem a teavizet, mert minek vegyek vízforralót, ha úgyis elmegyek, meg mosodába járok mosni, mert nem vettem mosógépet fél évre, és itt van most is mellettem a széken 6 hónapja bontatlanul a zuhanyfüggönyöm, amit még nem szereltettem fel. És, most, hogy eldöntöttem, hogy maradok, irdatlan kihívás egy sima szőnyeg vásárlás, azután, hogy az agyam teljesen átállt az otthon teremtésről a “hontalanságra”. Hogy míg anno Balin ö[email protected] magam attól, hogy vízumhosszabbításnál egy idegenre kell bíznom az útlevelem, amit aztán két hétig nem látok és csak várom az üzenetet, hogy mehetek érte (vagy nem), addig most kb. ugyanekkora kihívás, hogy miután egy éve minden tárgyamat eladtam, ami az otthonomat jelentette és teljesen átállt az agyam, a “nem veszek semmit, mert minek, nincs hova”, ezután újra be kéne rendezkednem egy otthonba. És állok az üzletben a szőnyegek előtt és képtelen vagyok megvenni, mert olyan érzésem van, mint egy született vegánnak a húspult előtt, hogy [email protected] keresek én itt?? Szőnyegem azóta sincs, úgy döntöttem, nem sokkolom magam ilyen durva lépésekkel és elsőként egy vízforralót rendeltem. Az befér egy táskába… De ha valakinek vízumot kell Balin intézni, szóljon mert egy telefonnal elintézem. … Nagyon fura. Totális identitás zavar.

Azt mondtam, azért akarok elmenni, mert a fél év alatt annyit tanultam, amit itthon több év alatt sem, de az az igazság, hogy éppen fél éve vagyok újra itthon, és ami azóta történt velem, bennem, az még annál is sokkal több, mint amit kint léptem előre. Persze ezt menetközben valahogy nem veszi észre az ember. Csak abból, amit akkor éreztem, amikor arra készültem, hogy újra itt hagyok mindent. Akkor éreztem, hogy kiszakad a szívem, ha itt kell hagynom a … barátaim? A családom? Az otthonom? A helyem…. A stabilitásom, az életem. És miért is? Hogy ott majd (hol is?) újra ezt keressem. De minek, ha már meg van, itthon?!

És persze más már, mint régen. Már nem félek a téltől, amikor be vagyok zárva a lakásba és sokat kell egyedül lennem, mert rájöttem, hogy tök jófej vagyok és szeretek magammal lenni… 🙂 Jóó, ez viccesen hangzik…de tényleg. Sokkal jobban bírom magam, minthogy olyanokkal töltsem az időm, akikkel nincs is igazából kedvem, csakhogy ne legyek egyedül. Százszor jobban megválogatom az embereket, akikkel körülveszem magam és százszor jobban értékelem azokat, akik tényleg mellettem vannak. Azok, akik az arcomba nyomják a tükröt, amikor hülye vagyok és nem a buksimat simogatják, még akkor is, ha utána két napig eltűnök az éterben, amíg feldolgozom az igazságot. De tudom,  hogy ők az igazi barátok és nem akarok velük Skype-olni, mert én éppen “kiképzem magam az életre” valami idegen helyen. Mert ez itt az életem.

Na jó! Utálom a telet!!!!! A hamar sötétedős, rohadthideg, sivár, szürke, eretvágós január-februárt, amikor az embernek élni sincs kedve, és úgy várja a tavaszt, mint  a messiást. De nem utálom jobban, mint kiszakítani magam most innen, kirakni magam valami mediterrán csodavárosba, ahol aztán egyedül malmozhatom végig, hogy mikor jöhetek már haza újra a szerelmem-Budapestre. Nincs kedvem újra egyedül lenni valahol a világban, nincs kedvem egyedül kolbászolni az idegen helyeken, nincs kedvem menekülni a tél elől, nincs kedvem azért elmenni, hogy itthon ne kelljen azzal foglalkoznom, hogy lassan 4 éve vagyok pártalan, mert már nem akarok menekülni előle. Tök jó nekem itt szembenézni ezekkel. De majd, ha nem ehhez lesz kedvem, akkor átértékelem, és ha úgy érzem, megint elmegyek. Végülis ez a jó benne, hogy szerencsés vagyok, mert eldönthetem és megtehetem. Úgyhogy most így döntöttem…

 

2 Replies to “Missed your flight”

  1. “Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet “dönteni”, csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek. Minden más erőszakolt, esztelen, embertelen, talán erkölcstelen is. Az élet dönt, meglepően és gyönyörűen… s akkor minden olyan egyszerű és természetes.”
    🙂

    1. Legyen így.. döntsön az élet 😉

Vélemény, hozzászólás?