Miért kezdtem videózni?

Az elmúlt két napban láthattatok az intsa-storymban (@wanderwoman_blog) két videót és még fogtok is ezután. Remélhetőleg egyre jobbakat. Na de miért? Nem lettem önkéntelen magamutogató és nem vágyom az insta-celebek csillámporos világába, viszont szeretnék fejlődni. Nem csak videózásban, hanem annál sokkal több mindenben. 

Nem mondok újdonságot azzal, hogy szeretném jobban felvállalni magam, mintsem betűk mögé bújva osztani az észt. És azzal sem, hogy mennyit fejlődsz azzal, ha pont olyan dolgokat csinálsz, amiktől félsz, mert mostanában folyton erről beszélek.

De számos olyan dolog van a személyiségemben, amin szeretnék javítani. Nyitottabb lenni, jobban figyelni, mélyebben hallgatni, igazán érteni és átérezni másokat és ehhez szükségem van arra, hogy egyre kevesebb réteggel fedjem el magam. Azzal, hogy kiteszem magam egy olyan helyzetbe, ami kényelmetlen, felvállalom, hogy egyelőre kibtt béna vagyok benne, és azt, hogy ezt mégis megengedem, hogy mások is lássák, azzal feltörök magamban egy csomó ellenállást, és egy csomó olyan burkot, amivel eddig eltakartam és elhatároltam magam a külvilágtól, és távol tartottam másoktól. Szeretném átjárhatóvá tenni ezt a falat, hogy semmilyen helyzetbe ne okozzon gondot felvállalni a gondolataim, vagy azt, ami én vagyok. Tinikorom óta mondják rám, hogy távolságtartó vagyok. Az egyik, amit sosem felejtek el, hogy „gizda” és nagyképű… és [email protected]! Aki ismer igazán közelről, most tuti felhúzza a szemöldökét, mert ettől távolabb semmi nem áll tőlem, de valamiért mégis sugárzok valami ilyesmit mióta az eszemet tudom. Valószínűleg védekezésképp.

Emlékszem egyszer egy videófelvételre egy baráti szülinapon, hogy szinte idegen volt az, akit láttam rajta kívülről, mert annyira nem volt azonos azzal, amilyennek én megéltem magam belülről. Ez már akkor is meglepett és elkeserített.

Nem véletlen feszegetem a határaim mostanában folyamatosan, nyilván próbálom egyre kijjebb tolni, rombolni a falaimat, de ennél egyébként sokkal több történik. Egyre több olyan embert ismerek meg (mert engedek közelebb), akik értékes elemei az életemnek, akik rengeteg energiát -és ez most spirin fog hangozni-, de szeretetet adnak és azt érzem, hogy ettől az egész életem emelkedik. Ez tudom, hogy azért van, mert már nyitottam a kapuim, mert egyre kevésbé bújok álarcok és védőbástyák mögé.

Sokszor kapom azt visszajelzésképp, hogy azért szeretnek olvasni, mert annyira egyszerűen őszinte vagyok, mindenféle púder nélkül, és ezt szeretném felvállalni a betűkön túl is. Ezért videózom… mert ostromlom a várfalaim. Mert jobban szeretnék kapcsolódni, nem csak a videón keresztül, hanem azon jóval túl is.

Vélemény, hozzászólás?