Második benyomás – én innen el nem megyek

 

Nem hiszem, hogy minden nap fogok tudni új bejegyzést írni, de most úgy érzem kötelességem gyorsan korrigálni az első sokkélményt és végre lőttem néhány képet is. Bár őszintén szólva egyelőre azzal vagyok elfoglalva, hogy az államat a helyén tartsam, és nem azzal, hogy fotózzak, úgyhogy ennyi telt tőlem.

 

Szerintem még ember nem esett mély letargiából szerelembe ilyen sebességgel, és kétlem, hogy van rajtam kívül utazó, akin ilyen gyorsasággal robogott át a kultúrsokk, de az elmúlt két napomat ezzel a három legtöbbször elhangzott mondatommal tudnám jellemezni:

 

Aztak’va! Ezt nem hiszem el! Ilyen létezik?

 

Ezt a legkülönfélébb sorrendben, hangsúllyal és hangerővel. És közben meg, mint egy idióta folyamatosan vigyorgok és azon gondolkozom, hogy ez most tényleg a valóság-e. Vagy igazából lezuhant a repülőm, már három napja halott vagyok, az első éjjel megjártam a poklot, de mára bebocsájtást nyertem a mennyországba. (Ki volt az a hülye, aki a napokban azt mondta, hogy Bali nem a mennyország?)

Az a baj, hogy nagyon nehéz ezt szavakkal átadni, de amit mesélnek, hogy Balin van valami olyan plusz, amit az ember rögtön érez és amit nem lehet elmondani, az mostmár tuti, hogy létezik (ez a zene kicsit segít elképzelni). Az agyamban hátul folyton valami Hawaii film forog, ukulele aláfestéssel és itt mi mind a szereplői vagyunk. Mindenki úgy néz ki, mintha valami szörfös filmből lépett volna ki, kókuszt iszik és valahogy az egész helyből sugárzik a “livin’is easy” életérzés. Az emberekről ránézésre megmondod, hogy turista-e vagy már régóta itt él, mert egyszerűen úgy néznek ki. Ha a Roxy reklámfilmet forgatna, elég lenne a helyi co-working biztonsági kameráját kölcsönkérni. Annyira szürreális, hogy nem bírod levakarni a vigyort a fejedről egész nap. Elmondhatatlan, látni kell!

Sokszor hallottam már, hogy itt a tengerpart nem az a képeslapra való és valóban ha a szépséget pontoznánk, nem lenne túl előkelő helyen, ennek ellenére, ahogy megláttam- atyaég- belezúgtam, szerelembe estem, megbabonázódtam, mert egyszerűen olyan feelingje van, hogy legszívesebben egész nap ott álltam volna bokáig a tengerben, sátrat vertem volna és soha többé nem mentem volna el.

Már tökre nem zavar a szemét sem, szag itt szerencsére nincs, de még a hüvelykujjnyi csótány sem zökkentett ki két napja tartó Buddha-állapotomból. Tulajdonképpen ezek az egyedek itt akkorák, hogy inkább érzékelem kis háziállatnak, mint rovarnak és rendszerint a házunkba járnak éjjelente meghalni. De tényleg, reggelente eddig mindig találtam egyet hanyattfekve a nappaliban, de lehet, csak sokáig alszik…

Egy szó, mint száz, valami olyan kisugárzása van Balinak, hogy nem érted, hogy eddig melyik bolygón éltél, ha az élet itt ennyire fun?

2 Replies to “Második benyomás – én innen el nem megyek”

  1. Azta !!! Mindjárt ülök repcsire es megyek utánad ! haza érkeztél Andikam !azért az az elnem mulo vigyor ,mikor olvasta a Mennyei próféciát akkor képzeltem el ijennek azt a csodálatot amit most te élsz meg ,vigyázz magadra és ne is ébredj fel soha puszi

    1. Andrea Marosvölgyi says: Válasz

      Így lesz és vigyázok:)

Vélemény, hozzászólás?