“Letelepedtem” – folytatás

 

Szeretnék kicsit arról írni, hogy hogy alakult az életem a tervekhez képest, amiket otthonról elképzeltem. Talán nem is az életem alakulásáról kell beszélnem, hanem a gondolkozásmódomról, arról, ahogy élni szeretnék.

 

A rengeteg blogot, utazót olvasva már otthonról is érzékeltem, hogy mindenki másképp csinálja, másképp utazik, nyilván attól függően, hogy mik a lehetőségei, igényei. De mind ugyanolyan jó, mindenkinek más a saját útja és mindenkit csodálok azért, hogy képes úgy élni, ahogy a szíve diktálja.

Onnan a távolból izgalmas és hívogató az a vadromantika, ahogy valaki egy szál hátizsákkal -cuki dolog ‘szál’nak nevezni egy bitang méretű és fertelmesen nagy súlyú pakkot a hátadon-, járja a világot, ott alszik, ahol az éjszaka épp találja, azt eszik, amit kap és közben világot lát és többet tapasztal, mint otthon egy rakat ember az egész élete alatt. De én körülbelül az első két óra után jöttem rá, hogy ez nem az én utam.

Van, aki dolgozik éppen annyit, hogy állni tudja a következő két hetet és ennyi elég is neki, ettől boldog, így érzi jól magát és ez teljesen rendben is van.

Nekem kicsit több stabilitás kell, ahhoz, hogy jól legyek a bőrömben és szerencsés vagyok annyira, hogy az életem ennek megfelelően is alakul. Egyébként azt hiszem, ez nem véletlen van. Mindenki azt kapja, ami a feladata.
Szerencsés vagyok, mert két éve megismertem olyan embereket, akik már akkor is inspiráltak, a gondolkodásmódjuk, a látásmódjuk és az ahogyan élni akartak. Felnézek rájuk, amiatt, amit ez alatt a két év alatt a szemem láttára megvalósítottak. Másképp gondolkoztak, hittek magukban, tudták mit kell tenniük hozzá és nem csak álmodoztak, hanem dolgoztak érte, nap, mint nap. Dolgoztak akkor is, amikor még nem volt eredménye, de tették a lépéseket és hittek az útjukban. Most ezért lehetek itt én is.

Másfél éve kezdtem dolgozni velük a blogon, amit az elején említettem, amikor a terveimről írtam. Nekem könnyebb dolgom volt, mert nem magamban kellett hinnem – pedig kéne azt is jobban és mellettem sokunknak, a tehetetlenség gyökere épp ebben van, a kishitűségben-, hanem előttem volt a példa és csak csatlakoznom kellett hozzájuk, bízni abban, hogy a ‘vision’, amit magam előtt látok, hogy egyszer majd élhetek bárhol a világban, az én kezemben van. (Itt megemlíteném egyikőjük blogját: https://mindenegyesnap.hu/, szerintem nagy érték, amivel bárki élhet).

Szóval már többször említettem a szerencsét, mint faktort, de valójában ez ennél sokkal többről szól. A szerencse csak egy dobbantó, aminek neki kell szaladnod, az pedig, hogy ettől mennyire félsz, vagy mennyire tudod elengedni a parákat és bízni magadban, az már rajtad múlik. Bátorság kellett rábíznom magam erre a lehetőségre és feltenni mindent erre az egy lapra. Lezárni az ottani életem, elhagyni az országot, a kontinenst, a földgömb túlsó felét, bízva bennünk, bízva magamban. De jelentem, megugrottam. És megvan a jutalma. A dolgok több, mint jól alakulnak.

Közben itt élhetek, a világ egyik [email protected]ább helyén, olyan közegben, olyan emberekkel körülvéve, mint például Gábor, a társam. És miközben életem legjobb időszakát élem, többet tehetek a jövőmért, mint azt valaha gondoltam.

Nem akarok kliséket durrogtatni, de úgy érzem, most jogom van. Szóval higgyetek magatokban és az álmaitokban! Aztán hajrá, szaladjatok neki a dobbantónak!

 

Vélemény, hozzászólás?