LélekRockandRoll

 

Kaptam egy levelet egy lánytól, a múltkori könnyfakasztó (ilyenkor saját magamat gúnyolom ám) írásomra reagálva, amiben őszintén ír magáról és a beszélgetés közben, megint olyan témára akadtam, amit itt is megosztanék, mert szerintem ebben elég nagy globális igazság van. Mármint, a nyakamat rá, hogy sokan járunk ugyanebben a cipőben, úgyhogy hátha tisztul a kép másokban is, ahogy én is rájövök itt a nagy világrengető igazságaimra.

 

Ezeknek a foszlányai már otthon is megvoltak, de otthon annyi zavaró tényező van, hogy nagyon nehéz összerakni a puzzle-t és rálátni felülről egyben az egész mozaikra. És igen, amiért érdemes kiszakadni -és kicsit felesleges klisé-eregetés a “boldogság benned van”- az pont ez, hogy ha ettől eltávolodsz, van időd, energiád megfigyelni, észrevenni dolgokat, amit otthon a sok teendőtől, kötelességtől, napi rutintól, mókuskeréktől, stressztől, [email protected]ól egyszerűen képtelen vagy.

Én tudom, hogy nagyon jól döntöttem, mert égetett a hiánya annak, hogy végre meghalljam a saját (belső) hangomat. Tudom, hogy ez a kulcs mindenhez. A párkapcsolathoz is. Hogy tisztába kerülj a meztelen, jelmezek, megjátszott vagy kötelességből vállalt szerepektől mentes önmagaddal.

Az én sztorim:
16 éves korom óta párkapcsolatokban éltem folyamatosan. Abban nőttem fel, hogy soha nem kellett szembenéznem önmagammal, mert voltak helyette tükrök, amikből így vagy úgy visszatükröződött, hogy ki vagyok épp és a helyem a világban éppen hol van. Meg sem tanultam saját erőből/kútfőből/szívből meghatározni, hogy ki vagyok én, csak egyedül, önállóan, egymagamban. Mindig mások visszajelzéséből ítéltem meg, hogy mennyit érek és ez egész addig nem is bukik ki, amíg nem maradsz egyszer csak egyedül – 13 év után először-, és hopp, na akkor mi van?

Az van, hogy hirtelen ott maradsz egyedül, eszköztelenül, totálisan instabilan, nincs már saját tükröd, amiben látnád magadat és elkezdesz kétségbeesetten keresni valakit, aki majd tart eléd olyat, amiben visszatükröződve szereted azt, amit mutat. De mi van akkor, ha nem találsz semmilyen tükröt -ez mondjuk igen ritka-, vagy olyat találsz, amiben rossznak, nem megfelelőnek, csúnyának, vagy nem elég szépnek, okosnak, ügyesnek, jónak látod magad? Ilyen viszont bőven akad (BTW itt kitérhetnénk, hogy ez a másikból miért fakad, a saját bizonytalanságából, kishitűségéből, stb, stb, de ez már nagyon elvisz egy másik vágányra). Szóval ilyenkor az van, hogy azt gondolod, hogy ez így is van, hiszen mindig is a kívülről jövő impulzusokból határoztad meg magad és nincs meg hozzá semmilyen képességed, hogy ezt most egyedül tedd meg belülről, mert saját magadnak is egy teljesen ismeretlen terep vagy.
Nyilván nem is jó helyről várod a visszacsatolásokat és ezennel gyorsan emeljünk is szobrot korunk remek ismerkedős vívmányainak, amit méltán hívhatunk a 21.század virtuális, lélektelen húspiacának. Nooo way!
És nem arról van szó, hogy ezt el kell ítélni, vagy utálni kell, meg lenézni, mert ez a világ már ilyen, minden, ami régen kézzel fogható volt, mára online van, csak ki kéne rá akasztani egy jó nagy táblát skarlát betűkkel, hogy

WARNING! Belépés kizárólag lelkileg és mentálisan 100%-ig egészséges, kellő önértékeléssel és önismerettel rendelkező nőknek és férfiaknak!

És ez így elejétől a végéig kevesünkre igaz.
Az egyértelműen kapufához vezető próbálkozások miatt egyre mélyebbre süllyedsz az önsajnálatban és önostorozásban és ha felismered, hogy ez egy torz kép, még szerencsésnek mondhatod magad – sokan fel sem ismerik-, de ez például nekem is nagyon sok időbe telt és a megoldástól, hogy ez majd hogy fog megváltozni, megjavulni, még így is nagyon-nagyon messze vagy. Mert esetemben például kb. kamaszkoromtól kezdve kell újjá építenem magam. Talán akkor voltam utoljára igazán az, aki tényleg vagyok, amikor még nem a környezetem visszacsatolásai határoztak meg, hanem csak én voltam, tisztán az összes vélt vagy valós értékemmel és hibámmal.

És azért mondom, hogy ez globális, általános probléma ma, sőt ez az egyik legalapvetőbb probléma, mert nézzetek körül a könyvesboltokban, az északi sarkot fel lehetne olvasztani azzal a tűzrakással, amit azokból a könyvekből táplálnak, amit manapság az önértékelésről szólnak. Amúgy remek biznisz a lerombolása is -de itt most semmiképp nincs kedvem belemenni a közhelyes “hálivudireklámokmegahamisfotosoppvilág” témába-, és a visszaépítésének is végtelen piaca van. Az a baj, hogy mindenki csak akkor nyúl a segítségért, amikor az önbecsülése már a béka segge alatt van és akkor már kapkod, meg kapaszkodik, meg rossz eszközökhöz nyúl, ahogy én is tettem, és nem magamban kerestem a megoldást, hanem továbbra is a tükörvadászatra koncentráltam.

Hahhh… Nahh, ezt most megint jól kiventiláltam.

Jöhet az oldás:
Megint csak gondolom nem véletlen, hogy folyamatosan belebotlok egy dologba, pontosabban egy személybe, akinek a jelensége rám elég nagy hatással van. Szeretem a világlátását, a kisugárzását és a mondanivalóját, az én meglátásom szerint iszonyú erős karizmája van, ő Pásztor Anna. Nem a zenéik meg rajongás miatt, mert bevallom, azt hiszem összesen 2 számukat ismerem, és a címét ebből csak az egyiknek tudom, ez ugye a Márti dala, ami már önmagában betalálós a jelenlegi élethelyzetemre, de rengeteg beszélgetést hallgattam meg vele és számomra a személye az, ami valami iszonyú erős bástya. Itt vannak interjúk vele, ha valakit érdekel, szerintem lehet tanulni tőle és ha csak kicsit is sikerül beszívni az életfilozófiájából, már eggyel nyerőbb ügyünk van. (ilyen fogalom nem létezik, de mindegy, most hirtelen nem tudok jobbat)



Vélemény, hozzászólás?