Hogyan kezdődött?

 

Sokat gondolkoztam azon, hogy hogy írjam meg a sztorim. Legyek laza, mintha egy ilyen váltás a leghétköznapibb semmiség lenne? Sugalljam azt, hogy no para, ne gondolkozz, dobbants az életedből!
Ugorj fejest -mondjuk az óceánba-, vegyél egy jó nagy levegőt és ússz egészen a földgömb túlsó feléig, mi bajod lehet? Hiszen megbánni úgysem fogod! Ez tuti!
De aztán eszembe jutottam saját magam, hogy milyen kérdéseim voltak, milyen kétségeim és milyen érzéseim, amik erre a döntésre sarkalltak, és úgy gondoltam inkább leírom őszintén, mert az A verzió nekem sem lett volna nagy segítség.

 

Tehát az előzmények:

Látszólag minden rendben volt. Sikeres voltam a munkámban, megálltam a helyem egyedül nőként, rendben voltam minden szempontból, amire akár büszke is lehettem volna. Legalábbis a környezetem szerint. Mert kívülről valószínűleg így nézett ki.

 

LOADING ERROR

Néha én sem értettem, mi a bajom igazából, csak éreztem, hogy valami nagyon nem ok. Többnyire, jobb megoldás híján, visszadumáltam magam a komfortzónámba, mert a változtatás túl kockázatosnak tűnt. Ilyenkor rövidebb-hosszabb időre lehiggadtam -lenyeltem a békát-, felvettem a pókerarcot és toltam tovább az életemet. Lépésről-lépésre, egyik napról a másikra, úgy, hogy közben fogalmam sem volt, merre tart. Tudtam, hogy nem a jó helyen vagyok, nem a jó úton járok, mert már régóta nem láttam magam előtt a célt. Időnként volt valami fellángolás, amibe ideig óráig kapaszkodtam: egy új ötlet, egy  új szakma, valami ZS verzió az életemre, de mindig hamar ellobbant a lelkesedés. Tulajdonképpen úgy ki voltam égve, hogy csoda, hogy nem füstöltem el.

A munkámat már rettenetesen untam, normális párkapcsolatom közel két éve nem volt és kerestem a helyem, meg önmagam, meg, hogy mit is akarok, meg egyáltalán. Ráadásul többnyire rossz helyen, általában másokban, kapcsolatokban, vagy inkább (rossz)kapcsolódásokban. Olyan tükrökben, amikben egyre rosszabbul, egyre rosszabbnak láttam saját magam. Annyi mentségem legyen, hogy legalább önismereti könyveket nem bújtam, hiába sorakoztak a polcomon, mert arra már nem maradt energiám esténként. Tulajdonképpen nem maradt energiám semmire, mert lelkileg annyira leszívott, hogy megfejtsem, mi ez az irdatlan nagy nihil. Közben pedig szinte éreztem, ahogy az agyam atomonként meszesedik, amiért időtlen- idők óta nem volt időm, erőm új dolgokat tanulni.

 

REBOOT

Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mitől vagyok ilyen rettenetesen üres és motiválatlan? Vagyis boldogtalan? És mitől lennék boldog?
Nem is olyan könnyű megválaszolni, pedig a kérdés tök egyszerű.
Boldog lennék attól, ha jobban menne a “bolt”? Ha megint többen dolgoznánk benne? Ha több pénzt keresnék? Ha többet költhetnék el? Ha több dolog venne körül?
A válasz egyértelmű nem volt.

Boldog lennék attól, ha találnék végre egy társat?
Igen, ettől valószínű boldogabb lennék, de ez nem jött össze az elmúlt két évben, így ideje volt a megoldást másban keresni.

 

Aztán egyszer csak megvilágosodtam.

Az ihlett egy elég nyomi, esős, januári napon, egy svédországi utazás alatt szállt meg. Bár elég paradox, de ebben a meglehetősen nyamvadt téli időben ébredtem végre rá, hogy mitől lennék boldog. Mert ott, akkor, ebben a reménytelenül szottyos időben is, szinte indokolatlanul az voltam.
Rájöttem, hogy imádok új helyen lenni, figyelni, nézni az embereket, mozizni, megfigyelni, hogyan élnek, hogy miben mások, mik a szokásaik. Szeretek úgy ébredni, hogy nem tudom, aznap mi vár rám. Úgy sétálni, hogy nem tudom a következő sarkon, mibe botlok. Úgy élni, hogy nincs kiszámítva minden egyes következő lépésem. Szeretem ezt a szabadságot. Ettől érzem, hogy ÉLEK. Szemben a rutinnal, ami szépen lassan leszív és végül teljesen kinyír.

Innentől kezdve, tudtam, merre kell tartanom, de még messzinek tűnt nagyon, hogy megvalósíthassam. Viszont már ekkor megváltozott valami, mert végre újra lett célom. Innentől lett értelme mindennek, a napoknak, a munkámnak, a rutinnak, az útnak, amin jártam, mert végre vezetett valahová. Minden sokkal elviselhetőbb lett.

 

Végül nem is kellett sokat várnom.

Most augusztus 19-e van, kb. fél év telt és kezemben a repjegyem Balira. Nem egészen egy hónap múlva elindulok.

Végre úgy ébredek majd minden reggel, hogy nem tudom, mit hoz az új nap. Nincs fojtogató rutin és nincs kitaposott ösvény.

 

Ha érdekel, mi a terv, itt olvashatsz róla
.

3 Replies to “Hogyan kezdődött?”

  1. Kedves Andi,
    Gratulálok… nagyon hasonló cipőben jártam évek óta én is, és kb. 2 hete tudom, hogy mit is szeretnék valójában. És abszolút érzem a hétköznapjaimon a cél visszanyerésének is az éltető erejét. Érezd nagyon jól magad 🙂
    Audrey

    1. Nagyon köszi és akkor neked is hajrá;)

  2. Szentmihályi Csilla says: Válasz

    Mintha magamat olvasnám betűről betűre 🙂

Vélemény, hozzászólás?