Ha nem utazol..

Sokszor beszélgetek olyan emberekkel, akik hasonló élethelyzetben vannak, mint én akkor, amikor úgy döntöttem, hogy elutazom, és mindig az a kérdés merül fel bennük, hogy vajon nekik is az utazás lenne- e a megoldás. Nehéz erre jól válaszolni, mert szerintem nem mindenkinek ez a jó lépés. Annyi félék vagyunk, hogy fogalmam sincs, hogy más ugyanúgy élné-e meg, ugyanúgy megoldaná-e vele az életét, vagy az adott helyzetet, ahogy nekem segített, de ezt én sem tudtam előre.

 

Ha valakiben egyébként is van kalandvágy, szeret utazni, és nem fossa össze magát már a gondolatától is, hogy egyedül lesz valahol a világban, és majd magának kell boldogulnia minden új helyzetben (és csak az lesz!), akkor szerintem mindenképp érdemes. Amíg megteheted, tedd meg, mert egyszer csak lehet, hogy már nem lesz lehetőséged, család, gyerek, kutya, macska, fikusz miatt, és ha egy szikrányi vágy is volt benned valaha, qra fogod bánni, hogy nem léptél meg addig, amíg lehetett. De szerintem, ha ez sosem volt meg benned és most is kavarogni kezd a gyomrod a gondolattól, akkor nem biztos, hogy a te megoldásod is ez. Lehet itthon is fejlődni, változtatni, maximum lassabb és nehezebb kicsit, de még ez sem biztos.

 

Összeszedtem pár dolgot, ami nekem segít(ett), de ez teljesen az én, már megélt szubjektív tapasztalatom, és egyáltalán nem átfogó, mindent körüljáró, úgyhogy így olvassátok:

 

-1.  Az önfejlesztő könyvek:

Na ez rögtön a kivétel, mert én ezt nem csináltam. Sajnos diszfunkcionáló multi-tasker vagyok. Ez a szó nem létezik, én találtam ki, mert egyértelműen ez vagyok én. Azt jelenti, hogy képtelen vagyok egyszerre egy dologra koncentrálni, és ha valami csak egy érzékszervemet köti le, jelenesetben a szemeimet, rövid időn belül megunom és csinálnom kell valami mást is… azt meg olvasás közben nem lehet (zenét hallgatni lehetne, de attól meg nem tudok figyelni, szóval sakk-matt). Így, ha nem valami fergetegesen izgalmas regényt olvasok, és ezek a lélekturkász könyvek azért általában nem azok, akkor képtelen vagyok huzamosabb ideig koncentrálni rá, emiatt sajnos nem is szoktam túl sokat, de erre egyáltalán nem vagyok büszke, sőt ez most egyben egy bánatos tekintettel kísért comming out is.

 

Én az a típusú ember vagyok, aki mindent a gyakorlatban, tapasztalat útján tanul meg és kizárólag a saját bőrén. A hülye, aki más hibájából nem tud tanulni, mert addig nem hiszi el, hogy neki sem fog menni, amíg nem fejeli le ő is a betont. (A szüleim tudnának erről mesélni..)

Szóval eszerint lavíroztam a különböző utamba kerülő lehetőségek közt:

 

0.  A pszichológus:

Szerintem háromféle ember van. Az egyik, a régimódi, aki soha a büdös életben nem menne pszichóhoz, mert hogy szerinte oda bolondok járnak. Ez már kezd kicsit elavult álláspont lenni, és lassan divat, hogy ha van pszichológusod, így ez a második brigád. Én meg a harmadikba tartoztam, aki kíváncsi és nyitott az ilyesmire, és szívesen próbál ki bármit, ami hasznára válhat, de ennek ellenére nekem nem jött be. Én pszichoanalízisbe jártam, de tudom, hogy van többféle módszer is. Mivel én türelmetlenebb vagyok annál, mintsem jelen idejű problémákat esetleges gyerekkori traumák boncolgatásából fejtsünk meg, akár évek alatt, ezért nekem ez a módszer nem volt testhezálló, de ettől még másoknak segíthet. Ezután hallottam a coachingról, ami viszont bevált.

 

1. A coach:

Ez az elnevezés nem annyira hálás manapság, mert sokan csak megrázzák a fejüket, hogy ugyanmár.. pláne a pszichológusok, akiknek kinyílik a bicska a zsebükben, hogy míg ők hosszú éveken át tanulnak az egyetemen, addig coach bárki lehet, aki elvégez egy párhónapos tanfolyamot, de itt szerintem, mint sokminden másban is, maga a személy számít, az hogy magával a coachcsal ( eztmeghogykellírni?!?) mennyire rezonáltok együtt. A módszer nekem sokkal jobban tetszik, mert jelenidőben segít, MOST megoldani a problémáid, ráadásul interaktív. Ezt a pszichológusnál nem mindig éreztem. Ott általában nem úgy jöttem ki az ülésről, hogy “Nahh, aztamindenit, de jót dumáltunk ma is!”. A coach sem megmondó ember, ott sem az lesz, hogy te kérdezel, ő meg megmondja a frankót, hanem kérdez és úgy irányítja a beszélgetést, hogy magadtól gyere rá a saját megoldásaidra. Én egy idő után megtanultam a metódust, ahogy problémát tudok megoldani és már nem éreztem, hogy segítségre lenne szükségem, de ennek ellenére sokáig jártam még, csak mert imádtam vele beszélgetni. Jó olyan valakivel megosztani a dolgaid, aki nem érzelmi alapon mond véleményt, de ehhez tényleg fontos, hogy jó coachot találj, akivel passzoltok emberileg. Szerintem alapvetően fontos  és sokszor kulcs szerepe van annak, hogy meglásd magad vagy a problémáid más nézőpontokból, mert akkor már sokszor a megoldás is tök egyértelmű és ebben egy kívülálló tud csak segíteni.

 

2. Spiri mindenféleségek:

Én ezekre elég nyitott vagyok, voltam már asztrológusnál, családállításon, spirituális választerápián, látónál, energia tisztításon vagy min, számmisztikusnál, szóval sokmindenen. Volt, ami tetszett és segített, és volt, ami kevésbé, de szerintem egy a lényeg az egészben, és kb egy kalap alá lehet venni mindet. Az, hogy hiszel-e abban, hogy az segíteni fog neked és nyitottan állsz- e hozzá. Nagyon sokszor tényleg csak annyi volt a lényeg, hogy beszélgettem egy jót valakivel, aki valami egészen más megközelítésből mutatott rá a dolgaimra, amikre magamtól nem láttam rá, és volt olyan is, ahol nem tudok teljesen racionális magyarázatot, de amivel mentem, az megoldódott rövid időn belül, pedig évek óta vonszoltam magam után. Hogy attól oldódott-e meg? Honnan tudjam? A lényeg, hogy vége lett és hogy én elhiszem, hogy attól. Ezek sokszor csak kapaszkodók egy átmeneti szar időszakra, vagy megerősítés valami olyan dologban, amiben bizonytalan vagy, vagy amitől kicsit félsz, de néha ennyi elég ahhoz, hogy jobban legyél és akkor meg ki a [email protected] erdekel, hogy volt-e csillámpor vagy sem.

 

És akkor most vissza a racionalitáshoz, és az egyik legkézenfekvőbb és leghétköznapibb megoldáshoz, ami:

 

3. A sport:

Tudom, hogy nem mindenkinek olyan fontos része az életének, mint az enyémnek, de szerintem teljesen kizárni nagyon nagy hiba. És most nem is a fizikai hatásairól beszélek, hanem arról, amit azon túl ad. Nem nagyon tudok elfogulatlanul beszélni róla, mert óvodás korom óta csinálom, így nem tudom, milyen nem sportolni, és a szakmám is ez, így egyértelmű, hogy elkötelezett vagyok. De pont azért, mert számtalan embert láttam változni, nem csak külsőre, hanem azzal párhuzamban belül is, így tudom, mennyit ad az ember életéhez és személyiségéhez, hogy van valami, amit minden nap, vagy majdnem minden nap letesz az asztalra. Ahogy kívül változik, újra lesz önbizalma, magabiztossága, újra kihúzott gerinccel és emelt fővel jár, jól érzi magát a bőrében és ez sugárzik kifele. Az emberek elkezdenek másképp viszonyulni hozzá. És ezek mondjuk azok az emberek, akik vagy soha nem sportoltak, vagy újrakezdők, életmód váltók.

Nekünk, vagy nekem pedig, akik egész életükben sportoltak már annyira esszenciális alkotórésze az életünknek, mint az evés, meg az ivás. A bázis, amihez mindig vissza lehet térni. Ezért is futottam Balin a 40 fokban, az eszeveszett párában is, mert közben “otthon”éreztem magam, mert a futás az enyém volt ott is. A nyugvópont, az állandó, amihez mindig vissza lehetett térni.

Emlékszem, amikor először mentem edzőterembe ott, két hónap kihagyás után, és megéreztem a “gym”szagot, pillangózott a gyomrom, hogy atyaég, mennyire hiányzott ez, mert ez mindenhol ugyanolyan, és ettől olyan ismerős és megnyugtató volt.

Aztán mikor hazajöttem és lesokkolt a környezetem impulzivitása, akkor is futni mentem, hogy megnyugodjak és egyedül lehessek.

Ha szar kedvem van, ha gondolkozni akarok, futni/edzeni megyek. Ha lezsibbadt az agyam a melóban, elmegyek edzeni, és utána tudom folytatni a munkát. Ha szar időszakom van, tuti, hogy többet sportolok, mert ott sikerélményem van, ott van visszacsatolás, annak van értelme, van eredménye és ez kisegít a szarból. Sokat ad a személyiségemhez, kitartásra, önfegyelemre, pontosságra, következetességre, állhatatosságra tanít (ami rámfér), mert tudom, hogy csak így jutok előrébb.

Tök nagy löketet ad és motivációt, hogy napi szinten van sikerélményem, és lépem át a saját határaimat, hogy megcsinálok olyasmiket, amit nem hittem magamról (legfőképp most a crossfit-en), és ettől a nap 24 órája lesz más minőségű, nemcsak az az 1-2 óra. Sokkal több van a sportban, minthogy mozog benned a vér, esetleg lefogysz, megizmosodsz, fitt leszel, meg egészségesebb, de mondjuk már ez is elég lenne. És ehhez egyáltalán nem kell elutazni.

 

Szóval nekem nagyjából ezek voltak amik segítettek itthon, persze a családon, meg a barátokon kívül, de biztos van még egy csomó lehetőség változni és változtatni. Csak el kezdeni, aztán pedig csinálni kell.

Vélemény, hozzászólás?