3X-en túl

 A barátnőm épp írt egy szösszenetet, arról, mennyi minden lett más 35 után és megihletődtem.

A húgom most töltötte be a 30-at, és már hetekkel azelőtt rá volt parázva a nagy fordulatra. Mondtam neki, hogy nyugodjon csak le, eztán minden jobb lesz. Tényleg minden jobb, mint huszonévesen. 

Persze elkezdenek megjelenni a 30 pluszos jelek, reggelente néha be kell mutatkoznod a tükörképednek, miután halálra rémültél tőle. Ilyenkor tökre örülsz, hogy egyedül ébredtél. Rájössz, hogy mostantól már nem pénzkidobás az arckrém meg a testápoló, sőt, hajlandó vagy annyit fizetni érte, amit régen el sem tudtál képzelni. Meg tolni a kollagént kiskanállal, annak ellenére, hogy elhányod magad a szagától (aki találkozott már vele, tudja, miről beszélek). A korral jelentősen nő a toleranciád az ilyen dolgokkal szemben. Elkezd határozott értelmet nyerni a napi több liter folyadékfogyasztás, amit korábban magasról [email protected]ál (az a baj, hogy többnyire most is). És már előre tudod, hogy ha előző este kimaradtál, a következő 3 napra az szentisten, hogy nem raksz be randit. Háromszor meggondolod, hogy mennyit és milyen összetételben iszol (vodka -szóda!!!), alaposan mérlegelve a várható következményeket. Már tudod, hogy nem lesz nagyobb a melled, hosszabb a lábad, és sosem fog az arcod hasonlítani Palvin Barbiéra semmilyen szögből sem, úgyhogy megalkudsz azzal, ami van. Megteszel minden tőled telhetőt azért, hogy magadhoz képest a legjobbat hozd, de az árát mindennek mérlegeled. Már nem ér meg minden pénzt (és borozós estét) a kockahas, a pasiknak ráadásul állítólag nem is jön be, nem mintha ebben a korban már ez lenne a legnagyobb motivációd.

De végülis a legjobb dolog 30-on túl, hogy ezt az egészet, amit most leírtam, sokkal nagyobb öniróniával viseled, mint a 3x alatt. Sokkal kevésbé feszülsz rá bármire és sokkal kevésbé veszed komolyan az életed. És magadat is. Az „úgyis lesz valahogy” már bizonyított tény, ennyi idő alatt már számtalanszor megtapasztaltad, hisz még mindig itt vagy. Ötvenmilliószor törték már össze az egód, a szíved, az önértékelésed, aztán egyszer mindig vége lett a szar érzésnek, úgyhogy már nem is szánsz annyi időt az önsajnálatra, vagy eleve nem mész annyira bele. Már nem akarsz mindenkinek megfelelni, el tudod fogadni, hogy nem mindenki szeret és nem agyalsz semmin 3 napot. Nagyjából már ismered magad, tudod, min fogsz kiakadni, mibe fogod belepörgetni magad tök feleslegesen, miért fogsz lelkesedni nagyon, hogy utána ugyanolyan elánnal égjen ki belőled, így már előre tudod kontrollálni a kilengéseidet. De emellett, hagyod magad szenvedni is, mert tudod, hogy ha nem küzdesz ellene, akkor sokkal gyorsabban söpör végig rajtad, aztán elillan, mintha sosem lett volna. 

Már simán kimész a strandra, és nem érdekel, hogy nem vagy tökéletes. Láthatóan a többiek sem azok. Nem vagy hajlandó 2 órát feküdni a szempillásnál vagy a műkörmösnél, mert istentelen időpazarlásnak érzed, ami alatt ezer értelmesebb dolgot is csinálhatsz. Elmész randizni sportcipőben is, mert nem akarod elhitetni, hogy amúgy fogja még valaha látni rajtad a piros tűsarkút, amit kizárólag aznapra vagy hajlandó felvenni és soha többet (de amúgy a polcon qjól néz ki). És fel mersz venni olyan ruhát, ami csak neked tetszik, mert tökre nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Egyszóval ismered és vállalod magad, mert nem rettegsz már attól, hogy akkor nem fognak szeretni. 

El tudod fogadni, ha valaminek lejárt az ideje, vagy megszűnt a létjogosultsága, mert nem veszed magadra.. vagy ha mégis, tudod, hogy ez csak az egódnak fáj, és ha ezt tudod, máris sokkal könnyebb. Az ego egy igazi kis szemétláda… a helyén kell kezelni (le kell pofozni). És véget is tudsz vetni dolgoknak, mert már tudod, hogy mi a jó neked és mit akarsz. Nem félsz egyedül maradni, mert sokkal jobb azt az energiát magadra fordítani, mint a kukába dobni egy felesleges kapcsolat miatt, ami nem vezet sehová. És már nem kellenek felesleges kapcsolatok sem, látszólagos önámítások, felszínes kapcsolódások, mert már nem akarod becsapni magad… vagyis nincs szükséged rá.

Felértékelődnek az igazi barátságok, azok, akik a szemedbe merik mondani, ha egy seggfej vagy, mert szeretnek és nem akarják, hogy seggfej legyél. És leértékelődnek azok, amiket csak azért tartottál fent, mert túl udvarias voltál ahhoz, hogy megbántsd őket, és azt sem akartad, hogy ezáltal ők majd ne szeressenek téged. 

Már nem érzed szükségét, hogy a magánéleted az instagramra posztold, és szelfiből is jelentősen kevesebb készül, mivel, aki ismer, az jól ismeri az arcodat is. A reggelit is, a délutánit is…és ja, az estit is. Egyszóval nincs szükséged a like-okra, hogy tudd, ki vagy és mennyit érsz. 

Szóval az évek ajándékokkal érkeznek. Még ha néha zacskót is húznál a fejedre inkább… legalább már van humorérzéked hozzá. 

Vélemény, hozzászólás?